Villamosok Sopronban

Keresés az archívumban

Villamos a Várkerületen
Eredeti méret

Miután 1847-ben megépült a város első állomása (Déli), majd 1876-ban a második (Győri), felmerült az igény a kettő összekötésére, a városon belül. Hosszas előkészítés után 1900.május 1-én átadták a forgalomnak a soproni villamost, amely a Győri állomástól a Deák téren és az Erzsébet utcán át jutott el a Széchenyi térig, majd végigment a Várkerületen, az Újteleki és a Kossuth utcákon, hogy aztán a Baross úton a végállomásra érkezzen.Volt egy szárnyvonala is, de az csak nem egészen három évig üzemelt, az Ezüst (mai Ötvös) utcán leágazva a vágóhídig. Az onnan felszedett síneket a Baross úton, a sörgyárig fektették le, meghosszabbítva ezzel az útvonalat.

A kocsiszín a Flandorffer utcában volt (mai Táncsics u.) A 16 megálló mellett többek közt a Pannónia Szálló előtt várófülkéket is építettek. 1923.május 31.-én aztán végleg megszűnt a villamosok közlekedése Sopronban.

Honlapunkon az itt leírtaknál lényegesebben részletesen is olvashatnak a soproni villamosokról, írásainkat a villamos címkére kattintva érhetik el.

Kép típusa
Kép keletkezési ideje
1900 körül
Kapcsolódó bejegyzés
Kapcsolódó történet
Az ünnepélyes megnyitás 1900. április 30-án
Az ünnepélyes megnyitás 1900. április 30-án a feldíszített 1-es számú kocsival az előtérben. A felvétel a Vitnyédi utcai remíz bejárata előtt készült.
A 6-os számú kocsi a Deák téren
A 6-os számú kocsi a Deák tér és a Mátyás király utca találkozásánál
Villamos
Villamos
Forrás

Dr.Kubinszky Mihály-Lovász István-Villányi György:Régi magyar villamosok, Bp. 2000

Szerző
1901
2979-1130
Évszámos térképre

Hozzászólások

Friedrich Rezső | 2013. március 15. 22:16

Technikai érdekességként érdemes megemlíteni, hogy 1907-ig a villamosvasút energiáját Ikervárról (vízierőmű) kapta, nem kis keresztmetszetű rézvezetékeken! (10000 V egyenfeszültség, 40 A árammal és 150 km-en!!!) Ezután pedig az akkoriban létesült "Soproni Erőátviteli és Világítási Rt." adta a villamos energiáját. (vélhetően sokkal kisebb átviteli veszteséggel...)
http://www.idi.btk.pte.hu/dokumentumok/disszertaciok/kalocsaipeterphd.pdf

Kótai Mónika - szerkesztő | 2013. március 16. 10:38

Azt hiszem, a műszaki vénával felvértezett látogatók most jó tippet kaptak.:)

Tóth Sándor Frigyes | 2014. január 13. 21:35

Két szárnyvonal volt. A második Sopron Délitől a sörgyárig vezetett.

Horváth Péter Pál | 2014. február 16. 19:00

És a kocsiszín épülete ma is áll- igaz a Vitnyédi utcában. Egy táblácskát megérdemelne...

Tóth Sándor Frigyes | 2014. február 17. 20:15

... úgy tudom, már elbontották!

Horváth Péter Pál | 2014. február 17. 23:37

..... szerintem, csak átépítették.

Friedrich Rezső | 2014. február 18. 09:52

Kép az épületről létezik???

Horváth Péter Pál | 2014. február 18. 10:57

Van, majd elküldöm.

Kertész János | 2020. május 2. 14:45

Milyen kár,hogy anno megszűnt pedig most is nagy hasznát venné a város.

Kótai Mónika - szerkesztő | 2020. május 2. 16:49

Én is így gondolom. De azt hiszem, nekünk ez már sajnos nem adatik meg.

A bejegyzés létrehozása: 2013. február 2.
Kérjük, ne használja a képernyő nyomtatást a képek másolására! Köszönjük.